Görögkatolikus egyház

Ebben a templomban hullat véres könnyeket az Istenszülő képe 1717. január 6-tól február 16-ig. E templom helyére épül 1779-ben a mai templom, mely 26 méter hosszú és 7.30 méter széles. Érdekessége a keleti egyházban szokásos két kántorszék, a kléroszok számára készült félkör alakú hangvetők az ikonosztáz mindkét oldalán. Ma már mellékoltárok állnak ott. A templom 70-140 cm vastag vegyes kőfalazatú. Tornya 1892-ben épül, 30 méter magas. Ugyanekkor, Ruszinszkó János parókus idején készül el az ikonosztázion is. Készítői eperjesi fafaragók, és kárpátaljai festő mesterek. Nagyon értékesek a képállvány fafaragásai. Tomasek Mihály parókus idején, 1802-ben készül az elso négy mázsás harang. 1824-ben egy kétmázsás, 1861-ben egy egymázsás. Az ablakok üvegmintái 1933-ban készülnek el. A hadicélra elvitt középső harang helyére 1950-ben öntenek A-hangú harangot Legeza Sándor paróchus szervezésében. Egyházközségünk legrégebbi anyakönyve 1801-ből való. 1930-ban a község 90 %-a görög katolikus. Az ötvenes évektől keveredik a település lakossága, de az őslakosság túlsúlya sokáig megmarad. Így a község őrzi görög katolikus hagyományait az ünnepek és böjtök megtartásában. A templom címünnepe: Pünkösd. Ekkor tartjuk a templombúcsút.

A zarándokbúcsún, október harmadik vasárnapján, a kegykép visszahozatalát ünnepeljük.

E rövid sorokkal szeretném megvilágítani az oly rég feledésbe merült második magyar görög katolikus kegyképünk létét, nevezetesen a sajópálfalai könnyező Mária-képet, mely immáron 30-éve képezi újra a Hajdúdorogi Egyházmegye és a sajópálfalai egyházközség jogos tulajdonát. A Mária-kép 1717. január 6.-tól február 16.-ig könnyezett véres könnyekkel. Az első írásos emlék, amelyet minden ilyen témában fellelhető forrás idéz legtöbbször szó szerint -, az nem más, mint Jordánszky Elek 1836-ban kiadott munkája, melynek címe :Magyar Országban, ‘s az ahhoz tartozó Részekben lévő boldogságos Szűz Mária kegyelem képeinek rövid leírása. Ezt a munkát 1836-ban adták ki Pozsonyban. “Pálfalvai bóldog Asszony Képe, Egri Érsekségben, Borsod Vármegyében. Néhai Egri Püspök, Gróf Erdody Gábor, a’ ki 1715-től kezdve, 1744-ig az Egri , akkoriban még igen nagy kiterjedésű Megyét ditsően igazgatá, hírt vevén 1717-ben elején Hodermárszky József’ János’, a’ Munkátsi Püspökég ‘ Helytartója hivatali leveléből arról, hogy Pálfalván, Miskólcz mellett, ‘ Görög egyesült Templomban az oltár mellett függo festett képe a’ boldogságos Szűznek sírni, ‘s izzadni látszott; azonnal rendelést teve, parantsolván , hogy Egerre kell hozni azt a’ kérdéses képet, és itt hasonló több képekkel orizet alatt tartani. Helytartó Úr, a’ Miskolczi Plébánus, a’ Boldogkoi Dékány, a’ Pálfalvi Orosz eggyesült Pap, és Hodermárszky Prokop Basilitának Társaságukban, 16 tanút megeskettetvén, és 11 kérdés pontokra vallomást tétetvén, sot az ott telelo Ezrednek kormányzójától, Falkensteini Gróf Trauthson Károly János, O

Császári királyi Felségnek Kamarásától és ezredes Kapitányától egy Miskólczon Februárius’ 20-kán 1717. aláíratott Vallástételét kapván, mind ezeket Egerbe útasította melynek a’ lett végre a’ következése hogy az Egri Szent Szék megengedte ennek a’ képnek nyiványos tiszteletét. A 17 tanúhoz járultt az olaszi görög eggyesültt Plébánosnak, lelkiisméreti tisztaságára tett vallástétele; mellyekbol pedig a’ tetszett ki, hogy ok önnön szemeikkel látták, hogy az említett kép görög karátsony napjától Februárius 16-dik napjáig és így, négy hét alatt, izzadott és siránkozott, az az, hogy a’ bóldogságos Szent Szúznek jobb és bal szemén barna, vagyis sötét vörös szinü tseppek láthatók valának, és hogy sem a’ tsikorgó hidegben meg nem fagytak, sem a’ fütött kályha mellett egész éjjel lévén meg nem száradtak, hogy ezeket a’ könytseppeket legeloször észre vevén, Lipmizky Péter, Pálfalvi görög eggyesültt Plébánus , szívre ható beszédet tartott a’ penitentziatartásra ösztönözvén a’ híveket; hogy valódi szívbéli félelmet és bánatot érzettek magokban sokan azok kozül, kik ezt a’ vér-forma izzadást és könnyezést látták. A’ vi’sgáló Generális Vikárius azt bizonyítja, hogy egy könnytseppet késsel levevén, azt valódi setét véres tseppeknek találta; és hogy a’ képnek homlokáról corporaléval (vagyis oltári kendovel) leakarván venni a’ cseppeket, le nem törölhette azt egésze, mert újra látszattak azok ottan, egész Februárius 16-dikáig. A’ Felséges Istent imádják maig sok ezer e’ szent kép elott, tisztelvén az Isten’ Anyát és kérvén, hogy meg ne szűnjön esedezni mi érettünk bűnösökért, mindennémü inségeinkben.”1 Ugyancsak e kegykép könnyezésérol ír Szémán István a következő sorokban:

“Az 1717. év elején Sajó-Pálfalván a görög katolikus templomban az oltár mellett függő festett képet a hívok sírni és izzadni látták. Hodermárszky József püspöki helynök rögtön jelentést tett Egerbe s az akkori püspök, gróf Erdődy Gábor, elrendelte a vizsgálatot, amelynek eredménye az lett, hogy a képnek nyilvános tiszteletét a nevezett egri püspök megengedte. A vizsgálat folyamán kiderült, hogy a boldogságos Szűznek jobb és bal szemén véres könnyek látszottak, amelyek a nagy hidegben sem fagytak meg, sem fűtött szobában nem száradtak fel, sőt az egyik vizsgáló egy ily cseppet késsel levett a képrol, azt valódi vércseppnek találta s az oltárkendővel feltörölte, de a kép nem lett száraz, hanem tovább és tovább könnyezett egészen február 16-ig. a sok kihallgatott tanú közül megemlítjük gróf Trauthson Károly János, császári és királyi kamarás, ezredest, a Pálfalván telelő katonaság parancsnokát, aki írásbeli vallomást tett a csoda igaz voltáról. Sajnos, hogy e csodatevő kegyképről egyéb okmányaink nincsenek, ami az akkori munkácsi görög katolikus egyházmegye alárendelt helyzetéből és éppen az akkor forrongó kialakulásból érthető. Sajópálfavai jelenleg az eperjesi egyházmegyéhez tartozik. 2” Egy bizonyos Uriel Áldozár nevezetű pap szintén feldolgozza munkájában többek között a sajópálfalai kegykép könnyezését azzal a különbséggel, hogy összehasonlítja azt a második pócsi könnyezéssel néhány kiemelt szempont alapján, mielőtt idézi az itt fentebb található Jordánszky- felé leírást, mint megkerülhetetlen kútfőt. Ennek a következő címet adta: “A legáldottabb szűz Istenszülő Máriának pálfalvi csodatevő szent képéről.” Alcíme: “Összehasonlítása a körülményeknek, melyek mellett történt a csodajelenség a legáldottabb Szűz Istenszülőnek második pócsi és pálfalvi képeivel.” “A legáldottabb Szűz Istenszülő második pócsi szent képének csodálatos könnyhullatása után, mely 1715. év augusztus 1., 2. és 5.-dik napjain történt, elmúlt nem egészen másfél év és a csoda megismétlődött egy más helyen, Borsod vármegye Pálfalva nevű falujában, 1717-ik évben, amely nyilvánult a keleti egyház Jézus Krisztus születése ünnepén és tartott ugyanazon év február 16-ig, vagyis négy hétig. Első volt aki észrevette e jelenséget maga a pálfalvi lelkipásztor Lipniczky Péter, kétségtelenül a szentmise idején, a hívek jelenlétében, azért mert ez alkalomból megrendítő beszédet tartott, buzdítván híveit bűnbánatra és sokan közülük szívbeli félelmet és töredelmességet éreztek, a kik szemtanúi voltak ezen vérszerű izzadásnak és könnyhullatásnak. Négy hét lefolyása alatt, amíg tartott e jelenség, alkalma nyílt az szemtanúul lenni nem csak a helybeli lakosoknak, hanem a környékbeli embereknek, valamint a katonáknak is, kik azon időben ott teleltek. Azokból gróf Trauthson Károly Jánoson kívül tanúul kihallgatott 16 ember, egyébként teljesen elegendő számban az igazság megerősítésére. Ámbár kútfőnk nem terjeszkedik ki minden részletre, mégis elegendő arra, hogy mindkét eset körülményeit összehasonlítsuk.